KBS ügyvédi iroda

Székesfehérvári ügyvéd

Üdvözöljük honlapunkon, köszönjük megtisztelő érdeklődését!

Ha jogi problémájának megoldásához a hivatást klasszikus módon művelő ügyvéd segítségére van szüksége, keressen bennünket bizalommal a megadott elérhetőségeink bármelyikén.

Szolgáltatásainkat nem korlátozzuk Fejér megyére, rendszeresen személyesen is eljárunk Budapesten és Veszprém megyében is, de a modern technika lehetővé teszi a távolabbi ügyfelekkel való közvetlen kapcsolattartást is.

Egyszerűbb ügyekben általános jellegű felvilágosítást, tanácsot akár ingyenesen (pro bono) is kaphat. Ha személyes konzultációt igényel, esetleg konkrét ügyben szeretne árajánlatot kérni, egy egyszerű űrlap kitöltésével azt is megteheti.

KBS Ügyvédi Iroda

Ügyvédek

dr. Kovács Béla Sándor

Hosszú és kanyargós utat jártam be az ügyvédi hivatásig. A Házi Jogtanácsadót ugyan már tízéves koromban rendszeresen olvastam - de gyakorlatilag minden nyomtatott szöveget elolvastam, ami a kezembe akadt. Mondták, hogy „ebből a gyerekből ügyvéd lesz”, de azt is mondták, hogy pap – egyiket sem gondolták komolyan.

A Debreceni Vegyipari Szakközépben sem éppen a jogi kari felvételhez megkívánt tantárgyakon volt a képzés hangsúlya. Viszont a természettudományos értelemben vett logikus gondolkodást ott sajátítottam el. De a humán tárgyak oktatásának a színvonala sem volt rossz; be is jutottam a tanárképző főiskola magyar-könyvtár szakára. Onnan (is) van a készségszintű fogalmazás. (Az erős késztetés a tévedések kijavítására pedig az évtizedes tanári gyakorlatból.)

A tanítás után dolgoztam nemzetközi nagyvállalatnál, közepes méretű magyar cégnél – míg végül 2007-ben a Pécsi Tudományegyetemen tényleg jogásszá avattak. A szakvizsgához szükséges gyakorlatot ügyvédjelöltként teljesítettem, 2011-től egyéni ügyvédként praktizáltam. 2022-ben megalapítottuk a Kovács B. és Simon (KBS) Ügyvédi Irodát. Állunk rendelkezésükre!


20/2242-194 - drkbs@drkbs.hu

dr. Simon Judit

A jogi doktorátust a Pécsi Tudományegyetemen szereztem 2007-ben, jogi szakvizsgát 2010-ben tettem.

A Cerbona Zrt-nél pénzügyi és controlling feladatokat is elláttam, így tapasztalatot szereztem a vállalati (azon belül a nagyvállalati) pénzügyek terén is. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jogtanácsosaként az általános jogi feladatok mellett a speciális vízügyi jogterületet is megismertem.

A kötelező egyéves alkalmazott ügyvédi munka után rövid ideig egyéni ügyvédként működtem; majd 2022 végén volt egyetemi csoporttársammal megalakítottuk a Kovács B. és Simon ügyvédi irodát.

Nagy hangsúlyt fektetek a folyamatos önképzésre, ismereteim állandó bővítésére a jog valamennyi nagy ágában, értve ez alatt a polgári, a büntető, a közigazgatási, a cég- és civilügyeket egyaránt. Személyes öröm számomra, ha tudunk segíteni az ügyfélnek.


20/206-1889 - drsimon@drkbs.hu

Kapcsolat

H-8000 Székesfehérvár, Királykút. ln. 20. fsz. 1.


Telefon

+36-20/2242-194

+36-20/206-1889

Email

drkbs@drkbs.hu

drsimon@drkbs.hu

Időpont kérése